Republic

Az 1990-ben alakult zenekar a magyar rock történetében páratlan sikereket tudhat magáénak. Az egyik legjelentősebb együttes, amely a magyar beatzene, a „Nagy Generáció” zenei világából és a Kárpát-medencei népzene gyökereiből is tudott új értéket alkotva meríteni. Republic1

Egyedi, hamisítatlan hangzásviláguk olyan, melyet rajtuk kívül senki nem használ, csakis rájuk jellemző, ha csak másodperceket hallunk a zenéjükből, már abból nyilvánvaló, hogy a Republic játszik.

Bár a The Worst Group in Hungary felirat minden albumjukon olvasható, a zenekar Magyarország egyik legjobb csapata. A 28 stúdióalbum, a 11 koncert-, válogatás és egyedi koncepciójú album, valamint a sok közönség és szakmai díj elismert teljesítmény „Magyarország legrosszabb csapatától”.

A csak a Republicra jellemző stílusjegyek mellett egészen újak is felfedezhetők. Az egymást váltogató zenei stílusok, szókimondó, lírai és társadalomkritikus szövegek, olykor a gúnyos irónia közvetíti műveik „üzenetét” és ezeken keresztül érezhetjük, milyen sokoldalú zenekarral van dolgunk, akik mégis minden korosztály számára könnyen befogadható, együtt énekelhető dalokat játszanak.

A zenekar Bódi László – Cipő emlékét hűen őrizve a közösen alkotott életmű legszebb és legsikeresebb dalait adja elő a koncerteken, 23 éven keresztül hű alkotó és a színpadon mindig az énekében is közreműködő zenésztársa, a basszusgitáros frontember, Boros Csaba személyében.
Hitvallásuk szerint a zenekar egyik legnagyobb erénye, hogy sehol a világon nem létezhetne, csak a magyarság körében, mert hozzá tartozik a korhoz, amelyben élünk, a hétköznapokhoz és az ünnepekhez.