A Vásárhelyi Forgatag és az Erdélyi Pálinka Lovagrend által augusztus 24-én Marosvásárhelyen megszervezett, bárki számára nyitott és ingyenes zsűrizésű I. Erdélyi Pálinka és Párlatversenyre több mint harminc termelő több mint száz mintát küldött be.
A Lovagrend tagjaiból összeálló zsűri – Dezső Tibor Sepsiszentgyörgyről, Csípán Csaba Nyárádszentsimonból, Ambrus Levente Oroszhegyről, Kovács Elek Etédről, valamint Péterfi Zsolt, Somogyi Csaba és Zakariás Botond Kibédről, akik munkáját Domokos István koordinálásával két önkéntes lány is segítette – vakkóstolással, a szakmában ismert 20 pontos értékelési rendszer alapján 17 pálinkát aranyéremre, 27-et ezüstéremre és 21-et bronzéremre érdemesnek tartott. A Verseny Győztesét, illetve a 2016-os Forgatag Pálinkáját a 17 aranyérmes párlat közül újrakóstolással választották ki.
A Lovagrend tagjainak felvonulásával egybekötött díjátadó ünnepségre a Forgatag zárónapján, 2016. augusztus 28-án került sor a Ligetben.
A Verseny Győztese: Ambrus Levente (Oroszhegy) – vilmoskörte
A Forgatag Pálinkája: Mátyás József (Székelyudvarhely) – fekete ribizli
A Vásárhelyi Forgatag és az Erdélyi Pálinka Lovagrend által közösen megszervezett Erdélyi Pálinka és Párlatversenyre ezután minden évben a Vásárhelyi Forgatagon kerül sor, augusztus utolsó hétvégéjén, Marosvásárhelyen.