Marosvásárhelyért Egyesület

A 2013. márciusában megalakult Marosvásárhelyért Egyesület a Vásárhelyi Forgatag rendezvény háttérintézménye.

Amint a neve is mutatja: az egyesület Marosvásárhelyért szeretne tenni, a város fejlődését, előrehaladását szorgalmazza, a magyar lakosságot óhajtja megmozdítani a civilek támogatásával. Az egyesület úgy véli, hogy a civil szféra erősítésével kielégíthető a város magyar lakosságának azon igénye, miszerint több olyan kulturális kezdeményezésre van szükség, amely őket is megszólítja, hogy ne érezzék magukat másodlagos polgároknak.

A marosvásárhelyi magyarság hagyományainak megismertetését és népszerűsítését, valamint a vásáros forgatag hangulatának felelevenítését zászlajára tűző egyesület alapító tagjai: Jakab István közgazdász, Soós Zoltán történész, Portik Vilmos kommunikációs szakember, Peti András jogász, Nagy László lelkész, valamint Sántha Ágnes szociológus, egyetemi oktató.
Emellett pártoló tagságot vállalt Sebestyén Aba színművész és Jakab István vállalkozó. Az egyesület tagjai eddig is tevékenykedtek különböző civil szervezetekben, városi vagy egyházi elöljárók, aktív tagjai a marosvásárhelyi közéletnek.

Szervezők

Ismerje meg a csapatunk tagjait
Bálint Erika
Bálint Erika
Petry programok
Jakab Réka
Jakab Réka
Adminisztráció
Farkas Noémi
Farkas Noémi
Szféra
Hadnagy Kinga-Vivyanne
Hadnagy Kinga-Vivyanne
Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
Lázár Balázs
Lázár Balázs
Üzletember találkozó
Varo Huba
Varo Huba
Erdélyi Legényes és Verbunkverseny
Kamenitczky Csenge
Kamenitczky Csenge
Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
Fekete Zsuzsanna
Fekete Zsuzsanna
Szállásfelelős
Ligia Voro
Ligia Voro
kommunikáció
Brassay István
Brassay István
Szféra
Sütő Alpár
Sütő Alpár
Civil szervezetek
Mátyás Attila
Mátyás Attila
logisztika
Novák Zoltán
Novák Zoltán
Szóforgatag
Csatlos Károly
Csatlos Károly
kommunikációs felelős
Jakab István
Jakab István
Gazdasági felelős
Kiss Csilla
Kiss Csilla
Borudvar
Frunda Csenge
Frunda Csenge
MIET programok
Nagy László
Nagy László
Fundraiser
Ördög Hanna
Ördög Hanna
Borudvar
Fekete Zsuzsi
Fekete Zsuzsi
Kommunikáció
Sebestyén Aba
Sebestyén Aba
művészeti igazgató
Kakassy Blanka
Kakassy Blanka
Borudvar
Soós Zoltán
Soós Zoltán
főszervező
Portik Vilmos
Portik Vilmos
főszervező
Nagy Éva
Nagy Éva
irodavezető
Jakab István
Jakab István
Borudvar
Birtalan István
Birtalan István
MIET programok
Orbán Ottó
Orbán Ottó
Borudvar
Jakab Orsolya
Jakab Orsolya
Kerekasztal beszélgetések
Csatlos Tünde
Csatlos Tünde
kommunikáció
Kali István
Kali István
Borudvar
Márton László
Márton László
Reklámfilm
Portik Szász Emese
Portik Szász Emese
Kommunikáció
Gál István
Gál István
Borudvar
Székely Csaba
Székely Csaba
Területrendezés
Fülöp Tímea
Fülöp Tímea
Szféra
Albert-Tóth Csenge
Albert-Tóth Csenge
Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
György-Kovács G.
György-Kovács G.
Téka-Forgatag
Vass Levente
Vass Levente
Borudvar
Náznán Olga
Náznán Olga
Kecskeméti programok
Gáspár Botond
Gáspár Botond
Gasztronómia
Kelemen Orsolya
Kelemen Orsolya
Borudvar
Zillmann Zsuzsa
Zillmann Zsuzsa
Programfelelős
Körtesi Sándor
Körtesi Sándor
Megnyitó ünnepség
György Emő
György Emő
Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
Jakab Szabolcs
Jakab Szabolcs
Szféra
László Róbert
László Róbert
Borudvar
Kirsch Attila
Kirsch Attila
Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
Szőcs-Gazdi Hanga
Szőcs-Gazdi Hanga
Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
Székely Szidónia
Székely Szidónia
Fomco programok
Szabadi Ernő Loránd
Szabadi Ernő Loránd
Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
Pál Piroska
Pál Piroska
Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
Kányádi Orsolya
Kányádi Orsolya
Kommunikáció

Támogatóink

Köszönjük a segítséget!