SZÍNHÁZI FORGATAG

 Idén is színes program kavalkád várja a színházbarátokat a Vásárhelyi Forgatagon: a Szabadkai Népszínház rendhagyó történelemórára invitál, Csányi Sándor nem érti a nőket, miközben egy hímsoviniszta elhagyott szerelmest játszik. Emellet pedig két népszerű vásárhelyi előadás is a repertoárba került: a Szálkák című előadás Kilyén Ilka és Rițiu Ilka Krisztina szereplésével, valamint a magyar-román viszony furcsaságait boncolgató MaRó, Székely Csaba drámája.

 A Művészeti Egyetem Stúdió termében zajló előadások ingyenesen látogathatóak, csupán helyjegyet kell foglalni a 0736-350-686-os telefonszámon. Csányi Sándor előadását szimbolikus, 10 lejes áron lehet megtekinteni, jegyek már kaphatók a Kultúrpalota jegypénztárában, hétköznaponként keddtől péntekig 9-18 óra között lehet megvásárolni.

Augusztus 25., csütörtök

19.00–21.00    Europeana. A XX. század rövid története (Szabadkai Népszínház) – Csernik Árpád előadása
Helyszín: Művészeti Egyetem Stúdió terme, Köteles Sámuel utca
Rendhagyó történelemórára invitálja a Vásárhelyi Forgatag közönségét a Szabadkai Népszínház. Csernik Árpád népszerű monodrámáját, az alternatív 20. századi történelmet felvázoló Europeanat hozza el Marosvásárhelyre. A mai cseh irodalom világszerte ismert képviselője, Patrik Ouředník azonos című regénye nyomán a színpadi adaptációt Gyarmati Kata készítette. A regényadaptáció természetesen nem kelhet versenyre egy egyszerű vajdasági ember élettörténetével, a személyes sorssal való azonosulás lehetőségével. Az új darab így óhatatlanul is távolságtartóbb, amit csak tovább erősít az előadásban alakított tanár karaktere, aki – a klasszikus iskolamodell szerint – a katedra 3×5 méteres komfortzónájából adja elő a történelmi leckét. De azért véletlenül se olyan tanórát képzeljünk el, amelyen az unalomtól kiesik a diák kezéből a ceruza. Az előadás tartópillérei között van ugyanis az iskolatábla, melyen Európa változó arcát és a hozzá tartozó magyarázatokat saját rajzaival illusztrálja a tanár. Az egyes részek közötti átfedést pedig a videó- és a zenei bejátszások segítik. Mindenekelőtt mégis a produkció humorát kell kiemelnünk, mely legfőképp a tabukra és a groteszkre alapoz.
Az 
Europeana című előadás a szabadkai Népszínház és a Vajdasági Drámaművészek Egyesülete koprodukciójában valósult meg. Az előadás létrejöttében közreműködött: Matlári Miklós (zene), Baráth Attila (projekció), valamint Bíró Tímea (rendezőasszisztens).

 Augusztus 26., péntek

17.00–18.00    Szálkák – Kilyén Ilka és Rițiu Ilka Krisztina előadása
Helyszín: Művészeti Egyetem Stúdió Terem – Köteles Sámuel utca
Mellettünk élnek, szinte a kisemmizettség állapotában. A kisebbség kisebbsége. Oly sok rosszat és kevés jót tudunk róluk. Évszázadok óta megmaradtak olyannak, amilyenek őshazájukban voltak. Miért? Milyenek, hogyan éreznek, hogyan dolgozzák fel a fájdalmaikat, megaláztatásaikat?  Különböznek tőlünk, vagy inkább hasonlítanak ránk?  Sem megoldást nem kínál a műsor, sem válaszokat nem fogalmaz meg. Pusztán csak felmutat egy asszonyi életet, az emlékezés megszépítő, enyhítő partjai között. Hat gyermekéből egynek menekülnie kellett 1990 Fekete Márciusa után, négy lányát „ellopták a fények”, nem látja őket, a kisebbik, még mellette élő lánya, nem szívesen vállalja a cigányság stigmáját, de a „gádzsók” törvényeit sem tartja be. Bár mindketten kínlódnak az élettel, ha énekelhetnek, táncolhatnak, minden bajukat feledik. A legmélyebb szomorúságból képesek szárnyaló vidámságba átcsapni, hiszen az éneknek és a táncnak náluk kultikus jellege van, az ég ajándékának tekintik. A cigány népköltészetből, magyarul író cigány írók műveiből és az e témával foglalkozó nagy magyar írók (Illyés Gyula, Babits Mihály, Kányádi Sándor) alkotásaiból össze állított műsorban eredeti Nyárád-menti és őrkői cigánydalok hangzanak el.

 18.00   Kovács Levente–Vajda György: Micsoda utak! Diákszínházi törekvések Marosvásárhelyen című könyv bemutatója.
Helyszín: Bernády Ház, Horea utca 6. szám
Ugyanitt fotó, valamint plakátkiállítás nyílik a Kovács Levente által irányított Majomcsoport diákszínjátszó csapat régi előadásaiból készült fényképekből, plakátokból. Ezt beszélgetés követ a diákszínjátszás múltjáról, jelenéről.

19.00–21.00    Miért ne próbáljuk megérteni a nőket?Csányi Sándor önálló estje
Helyszín: Kultúrpalota Nagyterem
Az egyszemélyes vígjáték főszereplője Sanyi, a hímsoviniszta férfi. Nem mintha létezne a világon másmilyen, de Sanyi legalább beismeri, hogy ő az! Két héttel ezelőtt elhagyta a menyasszonya, pontosabban épp két hét gondolkodási időt adott neki, hogy megválaszolja a nagy kérdést: „Mit akar a nő?” A két hét leteltével, menyasszonya telefonhívására várva, a hiúságában sértett Sanyi elkeseredetten összegzi tépelődéseinek eredményét, és a „stand-up comedy” elemeit is ötvöző fergeteges előadásban idézi fel a nőkkel kapcsolatos emlékeit és tapasztalatait. Eközben a gondolkodását formáló más hímsoviniszta férfiak alteregóit is magára ölti, vagyis bár egyszemélyes színdarabot látunk, mégis hat férfitípus elevenedik meg a színpadon, akik tanácsaikkal és történeteikkel inkább összezavarják Sanyit, semmint segítik abban, hogy a fenti, nagy kérdésre megtalálja a választ. Hogy ez végül sikerül-e neki, egyelőre maradjon titok!

Augusztus 28., vasárnap

18.00 20.00     Székely Csaba: MaRÓ – a Yorick Stúdió előadása
Helyszín: Művészeti Egyetem Stúdió terme
A Yorick Stúdió előadása Andi Gherghe rendezésében, a magyar-román viszony furcsaságait boncolgatja tíz kicsi groteszk jelenet segítségével. Az Erdélyben játszódó rövid történetekben összetalálkozik a felsőbbrendűségi tudat és a jogos igények, az önsajnálat és a valódi sérelmek, az etnikai gőg és a kisebbségi komplexus, az őszinte fájdalom és a humor, természetesen sok balhéval fűszerezve.
A MaRó című előadáson magyar és román alkotók közösen dolgoztak, de mint a Yorick Stúdió közleménye megjegyzi, „a közös munka során a különböző nemzetiségű alkotók nem tettek kárt egymásban”.