Marosvásárhely magyarsága bebizonyította, hogy nem a szalmaláng,
hanem a ki nem hunyó örök gyertyaláng népe.
Isten éltesse szabadságának 400. születésnapján Marosvásárhelyt,
Isten éltesse sokáig a vásárhelyi magyarságot!
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a Vásárhelyi Forgatag fővédnöke
Gondolatok a Vásárhelyi Forgatagról
Élmények, vélemények, biztatások
Forgatagos előérzet
Fennséges lesz mindannyiunk Forgataga!
Jelen lesz gyerek, fiatal, nagytata és mama.
Változatos programok várnak ránk,
Mókás harsogással lesz tele a szánk.
Minőségi zene pendít majd táncra,
Közeledik a magyarság Fesztiválja!
Sürgés-forgás, család, ismerősök, szórakozás, és nekem/nekünk, akik négy éve Németországban lakunk, találkozót és otthont is jelent egyben. Szóval én minden évben ott akarok lenni a Forgatagon!
Ötletbörze. Színkavalkád. Szélforgó. Sátrak. Napsütés. Marosvásárhelyiek. Családok. Gyerekzsivaj. Forgatag.
Szeretem mindazt, amit ide felsoroltam, és vele együtt ezt a rendezvényt, amelynek elindulásakor közvetlen részese voltam. Szervezőként.
Azóta csak résztvevője és élvezője.
Köszönöm.
Főtámogatók
Köszönjük szépen a segítséget!

Gedeon Richter

Fomco

OTP Bank
A csapat
Akik munkája nélkül…

Jakab István

Rigmányi Eszter

Ligia Voro

Szász Kinga

Nagy Éva

Fülöp Tímea

Székely Csaba

Kányádi Orsolya

Bálint Erika

Zillmann Zsuzsa

Szakács Botond

Portik Vilmos

Fekete Zsuzsi

Balogh Katalin

Kakassy Blanka

Angi Sütő Ágota

Sebestyén Aba

Molnár Sántha Ágnes

Borsos Csaba

Novák Zoltán

Karácsonyi József-Lehel

György Levente Bródy

Jakab Réka

Soós Zoltán

Márton László

Gáspár Botond

Molnár Imola

Tompa Gábor

Varo Huba

Kali István

Kirsch Attila

Nagy Andrea

László Lóránt

Török Ferencz
Főtámogató intézmények


MTVA

Magyar Turisztikai Ügynökség

Maros Megyei Tanács

Marosvásárhely Megyei Jogú Város

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Nemzeti Kulturális Alap
Sör / Víz /Üdítő / Kávé

Segafredo

Pepsi

Hargita Gyöngye

Ciuc Premium
Kiemelt támogatók

SZERENCSEJÁTÉK SERVICE NONPROFIT KFT

Accenture

Hell Energy

Studium Állandó Támogatók

Eldi

ArexFM

Aages

Főkonzulátus

Clinilab
Támogatók

Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség

OZR Fruit

Mr Gift

Retacom

Lornion

Nett front

Loriand

Milkpakt

Mozart

Farel

Centru de sticla

Ortoprofil

Jagermeister

Teknika

Unicum Autósiskola

Oligraf

Communitas Alapítvány

B.S. Guarding

Uniprest

Multinvest

Eurocar trading

Osteopharm

Gyermelyi
Fundatia Communitas

Amicus Prod Kft.

Fastener

Bioeel

Geiger

Aprozar.net

Leco Impex
