A végzettsége grafikus, de volt rapper, lázadó punkrocker is, a nagyközönség azonban a Honeybeast dívájaként ismeri Tarján Zsófit, akivel Marosvásárhelyen is egy emberként énekelhettük a Legnagyobb Hőst a Vásárhelyi Forgatagon.
– Visszatérő fellépői vagytok az erdélyi fesztiváloknak. Hogyan látjátok ti Erdélyt?
– Nagyon szeretjük az erdélyi embereket, a vendégszeretetet, a levegőt. Erdélyben kapunk egy olyan pluszt, amit szinte nem is tudok szavakban leírni, ilyenkor megéri az utazás is, mindig hálásan jövünk haza. Olyan még soha nem volt – és szerintem nem is lesz –, hogy rossz élmény ért volna minket. Így megéri azt a 600-800 km-t is megtenni úttalan utakon. Nagyon szeretjük egyébként a tájat, a levegőt, az ételeket… Én folyamatos diétán vagyok, de Erdélyben mindig felfüggesztem. Van valami plusz, ami nem megfogalmazható, de mindig velünk van.
– Egyre többen rajonganak a Honeybeastért Erdélyben. Ti tudtok erről? Azon nem szoktatok gondolkodni koncert után, hogy vajon honnan ismernek titeket, honnan tudják a dalszövegeket?
– Számos alkalommal volt ez már beszédtéma a buszban is. Nagyon hálásak vagyunk. Valószínűleg az internet miatt van, hiszen a rajongótábor ott éri el a zenénket, és addig hallgatja, hogy teljesen beleivódik a szöveg. Már egy hónap után is tudják a szövegeket, ez történt például a Védtelen esetében Csomakörösön, hogy konkrétan kívülről ordították a dalt több százan, fiatalok.
– A zenekar életében milyen szerepet játszik a tudatosság? Odafigyeltek arra, hogy a világban milyen mozgások vannak, milyen társadalmi rezgések?
– Abszolút tudatos zenekarként próbálunk működni és mindenre figyelünk, ami a társadalmat illeti. Figyeljük a divatot is, aztán a divatból speciel azokat a dolgokat vesszük át, ami nekünk is tetszik, de tudatosan próbálunk építkezni és haladni minden téren. Folyamatos munka van ezzel, ötletbörzék, akár interneten megvitatott dolgok. Hallgatjuk a hazai és külföldi zenekarokat egyszerre és eszerint próbáljuk magunkat fejleszteni. Természetesen magunkhoz képest is mindig próbálunk fejlődni.
– Hogyan tudtok folyamatosan megújulni úgy, hogy közben megmaradjon az a Honeybeast is, amelyet megszerettek a rajongók?
– Amit a legtöbbet újítunk a zenekarban, az mindig a technikai rész: minden évben van egy elég komoly technikai fejlesztésünk, legalábbis eddig úgy alakult, hogy mindig érkeztek új hangszerek, és most stúdió szinten történnek nagyobb fejlesztések a zenekaron belül. Az új Honeybeast-anyag már jobban fog szólni az előző lemezekhez képest. Az nagyon fontos nekünk, hogy szövegvilágban, a zenei változatosságban megmaradjon az a fajta diverzitás, ami eddig is jellemezte a zenekart. Zoli (Bencsik Kovács Zoltán – a Honeybeast zenekar zeneszerző-szövegírója – szerk. megj.) úgy szokta emlegetni, hogy ez a Honeybeast-stílus. Mindenféle stíluselemből átveszünk valamit, ami tetszik nekünk. A dallamainkban fel lehet fedezni népzenéből motívumokat, vagy ha a hangszerelést nézzük, akkor egyenesen a legmodernebb producerektől is vannak olyan dolgok, amiket eltanultunk vagy továbbfejlesztettünk, vagy másként látunk. Próbálunk arra figyelni, hogy ez a sokféleség, kavalkád megmaradjon. Ráadásként pedig a harapós, őszinte szövegek.
– És a harapós, őszinte szövegekhez feltétlenül Bencsik Kovács Zoltán gondolatai kellenek? Ez teljesen az ő feladata vagy ti is próbálkoztok vele?
– Mi nagyon megbízunk Zoli szövegírás tudományában, illetve irodalmi jártasságában. Egyet értünk vele, nagyon gömb a csapat, abszolút elfogadjuk azokat a szövegeket, amiker ír és teljes hitelességgel tudjuk átadni a közönségnek. Egyelőre még nem próbálkozott senki a zenekarból komolyan azzal, hogy szövegeket írogasson. Mindenkinek megvan a saját feladata zenekaron belül, és Zoli tudja a legjobban csinálni a szövegírást, illetve a hangszerelés részét. De ez nem azt jelenti, hogy senki másnak nem lehetnek ötletei, mindig lehetnek, és ha jók, akkor természetesen használjuk is. Szóval mindenkinek megvan a feladata, nekem például az, hogy ha bármilyen vizuális anyag megjelenik a zenekarról, azt én rakom össze, mert alkalmazott grafikus a végzettségem.
– Nálatok előjön az a kérdés, hogy kinek kell megfelelni? Magatoknak? Közönségnek? Szakmának?
– Nagyon nagy elismerés számunkra, hogyha kapunk például egy szakmai elismerést, díjat, vagy ha megemlít egy olyan ember, akár egy újságcikkben, tévés interjúban, akit szakmailag szeretünk. Fontos a szakmai elismerés, de azt gondolom, hogy első helyen mindig a közönség elismerésére hagyatkozunk. Ők azok, akik egy zenekar útját meg tudják határozni. Nem gondolom, hogy a szakma annyira fel tud emelni egy zenekart, mint a közönség.
– Van Honeybeast-kedvenced?
– Mindig más a kedvencem, nagyon szeretem a Hova ez a rohanás? meg a Bravó, nem baj című dalunkat, ezek az első lemezen vannak rajta. Talán a legtöbbször ők a kedvenceim. Én még egyáltalán nem unom a régi dalokat sem, hogyha nem tetszenének ezek a dalok, akkor biztosan unnám, de ez egyáltalán nincs így, sőt.
