A Táncrapszódia egy olyan előadás, amelyben a jól ismert csárdás, a lányok mutatványos üveges tánca és az erdélyi cigány táncok, csakúgy, mint a férfiak virtuóz legényes tánca mind-mind jelen van. Ráadásul mindezt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában láthatja a Vásárhelyi Forgatag közönsége.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyarország legnagyobb létszámú, 20 párból álló hivatásos néptáncegyüttese. „Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánckincse, amelyből a nagy formátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a rockoperáktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága.
Az együttes művészeti igazgatóját, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas kiváló művészt a Fölszállott a páva c. tehetségkutató zsűrijeként is ismerhetjük, ezúttal azonban saját együttesével és rendezésével érkezik hozzánk. „Nagyon örülök, hogy végre eljutunk a marosvásárhelyi magyar napokra is, nemcsak Kolozsvárra, ahol 55 ezer ember látta az István, a királyt” – adott hangot örömének Zsuráfszky, akinek együttesében még marosvásárhelyi táncosra is akadtunk. „Jól ismerem az erdélyi táncosokat, a hivatásos táncegyütteseket. Számtalan táncos dolgozott nálam Erdélyből. Számomra az erdélyi tánckultúra nagyon fontos része a magyar tánckultúrának, nagyon sok erdélyi táncossal is dolgozom együtt Erdővidékről, Marosvásárhelyről” – mutatott rá.
A Vásárhelyi Forgatag ideje alatt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes két alkalommal játsza a Táncrapszódia című előadását, amelynek koreográfusa Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán. Az est során az együttes olyan válogatást állít színpadra, amelynek során a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében augusztus 26-án 18 órától és 21 órától forognak velünk a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai.