A vásárok mindig igen fontos eseményei voltak a vidéki és városi életnek, hiszen itt gyűltek össze a mesteremberek s bocsátották áruba portékájukat.
A kézműves vásár célja felidézni és megélni ma is a sokadalom hangulatát Marosvásárhelyen. Így olyan kézművesek vesznek részt a vásári forgatagban, akik kézzel készített, természetesen alapanyagokból összeállított, szívvel-lélekkel megmunkált portékát bocsátanak áruba.
Jó vásárt mindenkinek!

Wood For Fun
Erdélyben készült fajátékokat forgalmazunk, közel 100 különálló modell van a készletünkben. Főleg natúr fából készült játékaink vannak, de újabban kézzel festünk és dekorálunk több modellt is. 2018 óta aktívan részt vettünk több vásárban is. A Tirgul Cetatii vásárnak állandó vásárosai vagyunk, de jártunk már Nagyszebenben, Székelyudvarhelyen, Szászmedgyesen, Kolozsváron, Segesváron is, illetve az Angyalkaravánnak is tagjai…

Herbio
Kézműves, aromaterápiás bőrápolók, melyeket növényi olajokból, növényi vajakból, kivonatokból és illóolajokból készítek Marosvásárhelyen. Válogatott, jó minőségű alapanyagokból, saját fejlesztésű termékek, amelyek a bőr szükségleteit tartják szem előtt. A termékek illata visszafogott, jellegzeteses növényi.

Bálint sajt
3-tól akár 15 hónapig is érlelt, kézműves tehén- és juhsajtok, valamint friss lágy sajtok és gomolya sajtok. Mint őstermelők saját állatainkból fejt tejet dolgozunk fel és érleljük az érlelőben míg eladásra kerülnek. 2014 óta próbáljuk bőviteni vásárlói körünket. 2014 óta Kolozsvár, Nagyszeben, Temesvár magyarnapjain resztvevők vagyunk, és úgy gondoltuk, idén a Vásárehelyi Forgatagra is elmegyünk.

Dodó Sándor
Az anyag begyűjtésétől a piacra való eljuttatásáig egy hoszabb folyamatot foglal magában. A termékek értékeit a hagyomány hordozza, amely teljes mértékben kézműves munka. A termékek jellemzőit maga a termék hordozza, mivel mindegyik darab különleges és változatos a gyermekkosártól egészen a kerti ülőgarnitúráig. A készítési módja változatos a termék formája illetve méret szerint.

FlorAtitud
Mi vagyunk a FlorAtitud. 12 éve gyártunk préselt virágokból ékszereket és kollázsokat (könyvjelző, üdvözlőlap, festmény). Az általunk felhasznált növényeket mi termesztjük és szárítjuk, az elmúlt években pedig ezüsttel is kezdtünk dolgozni, hogy a teljes koncepció egyedi legyen. Suntem FlorAtitud, și de 12 ani producem și vindem bijuterie și colaje din flori presate (semn de…

Szabó Zoltán Farágó
Termékeim jellemzői: hagyományos népi fafaragás, használati- és dísztárgyak, furfangos székely gyermekjátékok. A termékeim nagy részét a Csíki-medence hagyományos motívumaival diszítem: tulipánok, rozetták, de a pásztor fafaragás is megelevenedik a pásztorbotokon. 45 év szakmai tapasztalat áll mögöttem, több székely kapu, bútor, koplyafa került ki a kezem közül.

Bona Planta
A Bona Planta cég egy fiatal házaspár ötlete alapján jött létre, mi is vagyunk azok, akik a cégben tevékenykedünk. Ételízesítőket, aszalt (szárított) gyümölcsöket és zöldségeket készítünk (chips formájában). A termékek aszalás folyamata által jönnek létre, professzionális gép segítségével, az ételízesítők ezt követően darálásra kerülnek. Fontos tulajdonság, hogy a termékek só-, cukor- és adalékmentesek, tehát kizárólag…

Lörincz Emese Noémi
A családunk évek óta foglalkozik kukoricacsuhé és szárazvirág elrendezés készítésével. Az alapanyagaink egy részét mi termesztjük, amit kézileg dolgozunk fel. Kézel készitett csuhé virágok, saját készitésű fatálakba és festett kerámiába készített szárazvirág elrendezések vannak kínálatunkban.

Wings of Wood by Lorand
Termékeim teljesen kemény fából készülnek (dió,tölgy,vadcseresznye,gyertyan),100%-os kézimunkák. Étkezésre szánt termékeim vegyszermentesek, vágódeszkákra speciálisan kialakított olajat használok (Wood cuttingboard oil,a Furnitureclinic-től) valamint két réteg természetes méh gyantá. Mindegyik termékem egyedi , saját kézimunkám.

Rainbow Art
Rainbow Art Egyedi tervezésű és kivitelezésű kézzel festett táskák, hátizsákok, sálak. A táskák jellemzői: minden darabot én tervezek, szabok varrok festek , a termékek nagy része egyedi darab természetes anyagból készül: pamut, kanavászon, kender. Sok esetben a batikolás hagyományos technikájával készülnek – viasszal rajzolok a felületre majd festem speciális textil festékkel. A sálak természetes pamutból…

Vorzsák Annamária
Sajátkészítésű ékszerek színesüvegből és ásványokból, valamint egy kevés festett ajándéktárgy. A színesüveg ékszereket kemencében olvasztom. Az ásványokat, féldrágaköveket dróthajlítással foglalom be, nemesacélt, inox drótot használok. Festett ajándéktárgyak: doboz, képecske, üdvözlőlap. Ezeket az ajándéktárgyakat a kislányom festi, aki hatodik osztályos diák a Művészeti Líceumban.

Pasta Pedroni
Kézműves tésztakészítők vagyunk Kolozsvárról. A legrövidebben így írnánk körül a munkánkat: Az összes tésztaféle közül azt választottunk, hogy a vékony, különböző színű tésztákra összpontosítunk. A receptek alapja a nagyon jó minőségű liszt és friss tojás. Kimondottan csak friss tojást használunk tésztáinkhoz, emulgeálószert vagy pasztörizált tojást nem. Ezek mellett olyan hozzávalókat használunk, mint spenót, fekete szezám,…

Tófalvi Borbála
Családommal hagyományos korondi kerámiakészítéssel foglalkozunk. Termékeink közt megtalálhatóak a hagyományos korondi mázas, natúr és fekete kerámia. Mindhárom kerámiatípus készítése először az agyag előkészítésével, örlésével, gyúrásával kezdődik, miután megfelelő az agyag megfazakaljuk az edényt, kis szárítás után annak függvényében, hogy mit szeretnénk más-más technikákat alkalmazunk. A mázas kerámiát fehér földbe mártjuk, száradás után díszítjük, égetjük, mázaljuk…

Barkada Manufaktúra
Saját készítésű termékeink közt megtalálhatóak bőrtáskák, bőrhátizsákok és egyéb bőrből készült kiegészítők: övtáskák, nadrágszíjak, kulcstartók, pénztárcák, tarsolyok, kulacsok. Alkotásaink ötvözik a modern formavilág és a hagyományos néprajzi motívumok vizuális megjelenítését, hímzett illetve poncolt technikai eljárással.

Fazakas Angéla Melinda
Búza és alakor szalmából készülnek termékeim. Az eredetileg szalmakalap varrására használt szalmafonatokat használom fel kisebb és nagyobb méretű díszek készítéséhez. Az elkészült alkotások ünnepi körökhöz kapcsolódnak, de egész évben használhatóak is készülnek. Lehet őket falra, ajtóra akasztani vagy asztalra, komódra stb. állítani. A dísztárgyak mellet készülnek használati tárgyak is: kenyeres kosár, fazék alátét, kontyfogó, szalvétatartó.

ESZ DA ART
Textil termékek: Textil könyvek, interaktív gyerek fejlesztőkocka, pörgős táncos szoknyák, konyhai textíliák. Ékszerek: üveglencsés ékszerek, süthető gyurmából készült ékszerek és kristálygyöngyökből készült karkötők Dísztermékek: festett fa termékek (dobozok, játékok) és konyhai kiegészítők süthető gyurmával díszítve, textil díszek.

Atelier turta dulce
Hagyományos módon búbos kemencében sütünk mézeskalácsot 1880-tól családi recept szerint. Negyedik generációja vagyok a mézeskalácskészítő családnak. Rozsliszből készült mézeskalácsot például már csak mi sütünk erdélyben. Kézműves szaloncukorkát késziíünk minden decemberben. Székely termék védjegyünk van a díszített mézeskalácsra, rozs mézeskalácsra és a kézműves szaloncukorkára. Facebook: Hagyományos Mézeskalács és Szaloncukor

Ilomo’s Little Felt Friends
A gyapjúfilc állatkák az állatvilág színes seregletét mintázzák meg. Vannak köztük cicák, kutyák, sárkányok, unikornisok, pillangók és sok más. Az állatkák természetes, ökológiailag fenntartható alapanyagokból készülnek: gyapjúfilcből vannak varrva, gyapjúval vannak tömve. Kézzel készülnek eljétől a végéig: a saját tervezésű minta ollóval van kivágva, kézzel összevarva, gyapjúval tömve, majd a fülek, a szarvak, a mintázat,…

Lavenderland
A Lavenderland egy családi levendula gazdaság Kenden, Maros megyében. A magunk termesztette levendulából készítünk olajat, vizet, szörpöt, illatos zsákocskákat, nyugipárnát, szappant és masszázsolajat. Sok munkánk, időnk, odaadásunk és nem utolsó sorban szeretetünk van úgy a termékekben, mint az ültetvényben. Használják egészséggel, az egészségükre!

Wondernest
Bartha Naomi a nevem, egy vidám, dinamikus kisfiú anyukája vagyok és már 8 éve készítek babaágyneműket azok számára akik kézműves, egyedi baba/gyerek ágyneműt szeretnének, gondosan és szeretettel elkészítve. Az termékeket, elemeket, darabokat én magam tervezem meg saját mintáim alapján, miután meghallgatom a megrendelők kívánságait, elképzeléseit szín és tematika területén. Munkám során számos technikát alkalmazok annak…

Kányádi Lenke-Vilma
Szövőnő vagyok. A szövés egy ősi mesterség őseinknek természetes volt a ruházatuk és lakástextiliáik szövése, elkészítése, ám ez napjainkban már kezd homályba merülni. Én is őseimtől tanultam meg a szövést és a hozzá kapcsolódó tevékenységeket (pl a fonal megvetése) és ezt próbálom továbbadni utódaimnak, hogy ne vesszen feledésbe ez a szép mesterség. Termékeim közt megtalálhatók…

Csog Jolán
Fő tevékenységünk a szövés. Műhelyünkben 3 osztovátán, viselet anyagokat és hagyományos és stilizált textiliákat szövünk. Figyelünk alapanyagaink eredetére, és amennyiben lehet, természetes anyagokból dolgozunk, pl. pamut, gyapjú, len. Termékeink: viseletek, pörgős szoknyák, terítők, abroszok, szőnyegek.

Napfény Ereje termékcsalád
A NAPFÉNY EREJE termékcsalád Vállalkozásunkat azzal a céllal indítottuk, hogy a kistermelőként megtermelt javakat feldolgozva finom és egészséges termékeket hozzunk létre. Az általunk feldolgozott alapanyagok nagy részét mi magunk termeljük. Általában az alábbi termékek szerepelnek kínálatukban: Hidegen sajtolt növényi olajok: napraforgó olaj, repceolaj, tökmagolaj, máriatövismag olaj, mákolaj, kendermag olaj, lenmagolaj, magvas gomborka olaj és a…

Farm Flowers
Dísz- és gyógynövényeinket Marosvásárhely mellett egy kis virágfarmon termesztjük. Több mint 60 féle növényünkből friss virágcsokrokat, szárazvirág kompozíciókat készítünk, melyeket gyakran vadvirágokkal fűszerezünk. Különféle eseményeket is díszítünk és legfőbb célunk megismertetni, megszerettetni az emberekkel az alábecsültebb növényfajokat is.

Bbeatrice Draws
A Bbeatrice Draws termékek műanyag- és csomagolásmentesek. Egyenként és kézzel készülnek egy kis vásárhelyi lakásban. Saját designosak, fiatalos motívumvilággal rendelkeznek, ami – mint ahogy azt az elmúlt másfél év bizonyítja -, igazán keresettek és egyediek az erdélyi piacon. Minden rajz, minta és termék először papíron kezdi, majd a tesztelések során egyenként gyártásra kerülnek saját kezűleg.…

Ilyés Kata Réka
Népi gyöngyékszerek nyakékek, karkötők, fülbevalók készítésével foglalkozom minőségi alapanyagokból. A gyöngy ékszerek viselése sok évszázadra nyúlik vissza, így az elkészítésükhöz felhasznált gyöngyök különösen változatos színűek és formájúak. Hagyományainkat ápolva fűzöm a népi gyöngygallérokat, nyakékeket a mai kor ízléséhez igazodva. Ékszereimet üveggyöngyből, gyöngyfűző cérna és fémalkatrészek felhasználásával készítem. Termékeim elnyerték a Székely termék minősítést.

Bellis Vita Natura, Bellis Swits
Mivel manapság egyre nagyobb fontossággal bír az egészséges táplálkozás, és magasabb figyelmet fordítunk táplálékunk megfelelő minőségére és forrására, ezért termékeink csakis kiváló minőségű, részben saját termesztésű illetve erdei gyümölcsökből készülnek. Nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, eritrittel és steviával édesítünk, így cukorbetegek és cukrot nem kedvelők is fogyaszthatják.

Pur Herbet
Kovács Erzsébet a nevem és én vagyok a Pur Herbet termékcsalád megálmodója, azaz háziaszonya. 2o19 óta alakultunk céggé, de régebbről már tanulom, tapasztalom és gyakorlom ezt a szakmát. Ma már csak krémet készítek, és mindent ami ezzel kapcsolatos. A figyelmem és a törekvésem arra összpontosul, hogy fejlődjek és ezáltal jobbat alkothassak, így folyamatos fejlődésben vannak…

Dávid Alpár
Saját műhelyemben csak eredeti darabok készülnek. Már két évtizede foglalkozom a hagyományápolással. Kimondottan eredeti alapanyagokból készítem termékeimet rendelésre is. A székely népviselet tájegységenkénti, falvankénti eltéréseit saját osztovátán szőtt anyagokból állítom elő kérések szerint. A díszmagyarokat a 17-18. századig hitelesen rekonstruálom irodalmak, fotók áttanulmányozása alapján. Ezek közül gyakoriak a díszmagyarok, atillák, Bocskai viseletek, huszárruhák. Fiam is…

Gödri Csaba
Méhészetünkből kikerülő sok-sok odafigyeléssel összegyűjtött, jó minőségű termelői mézünket ajánljuk a kedves vevőknek. Megszemlélni, megkóstolni, értékelni a standunknál lehet, ugyanitt információkkal, szakmai tanáccsal is szolgálunk. Elérhetőségeink a 0733195572 vagy 0726209943 mobilszámon vagy facebookon: meheszet (Godri Csaba es csaladja) címen.

LeafBe
Természetes anyagra (selyem, gyapjú, pamut, lenvászon) és papírra nyomott levél és virágminták. Az eljárás neve Eco-print vagy Botanical printing. Nyomás és hő hatására a levelek, virágok csersavtartalma átkerül az anyagra, maradandó muntát hagyva. Estenként növényi festékeket is használok. Szeretek mindent ami természetes és egyedi, nem utolsó dorban újrahasznosítás is mivel sokszor használt ruhákat, anyagokat, kepedőket…

Házacska
Építészeti maketteket készítünk, székelyföldi hagyományos házakról és középületekről. A termékek füzet formájában kaphatóak, amiből ki lehet vágni és összeállítani a makettet. A standon összerakott formában, diorámaként vannak bemutatva az épületek. Kiváló foglalkozás minden korosztálynak, kézügyesség, figyelem és türelem fejlesztő, valamint jó lehetőség a gyerek-szülő közös foglalkozásra. Műhely foglalkozásokat is szoktunk tartani, kisebb csoportok számára.

Blue Petal
Porcelánból készült, kézzel festett egyedi dísztárgyakat és ékszereket készítünk, speciális máz alatti, magas hőfokot bíró festékeket használunk. Az égetés 1250 C fokon történik, az általunk használt alapanyag a kaolin. Termékeinket a színes, bohókás mesevilág jellemzi, melynek főhősei az állatok.

Manufactura de Brânză
2016 óta készítünk alpesi típusú érlelt sajtokat a kundi kisüzemünkben. Megközelítőleg 450 liter tejet dolgozunk fel naponta, a sajtok pedig átlagban két hónapot érlelődnek. Jelenleg 12 féle sajtot készítünk. A nyers tejből készített érlet sajtok előállítása nagy odafigyelést igénylő folyamat, ezért csak a saját teheneinktől származó tejet dolgozzuk fel. Jó sajtok csak kifogástalan minőségű tejből…

Barabás Design
Barabás Design műhelyben egyedi tervezésű, sajátos megjelenésű termékek születnek. Nagy odafigyeléssel, alapos munkával készítünk el minden egyes darabot, így tudjuk biztosítani a kiváló minőséget, a megfelelő minőségi anyagokkal pedig a tartósságot. Fő alapanyagot a bőr képezi, emellett dolgozunk Cordurából, vásznakból, és különleges anyagokból. Készítünk pénztárcákat, övtáskákat, hátizsákokat, oldaltáskákat, öveket, tolltartókat, szemüveg tartókat, kulcstartókat, stb. Termék…

Recycling & Design
Legtöbb munkám a papírfonás technikájával készül. Ez a technika különböző dekorációs és használati tárgyak elkészítését teszi lehetővé újrahasznosított újságpapírok, magazinok, stb. felhasználásával. Fontosnak tartom a környezettudatos életmódra, és az újrahasznosítás fontosságára felhívni a figyelmet, ugyanis a Föld erőforrásai végesek! Első sorban a mértéktelen fakivágások ellen emelnék hangot! A munkáim 100%-ban kézzel készülnek, a tölem telhető…

Goga Béla
A fajátékokat elsősorban fenyőből meg hársfából készítjük a feleségemmel közösen. Sokféle termékünk van, kezdve a kisállat figuráktól, a logikai játékokon át, egész a fabicskáig. A bakelit lemez órákat lombfűrésszel vágom, tehát teljesen kézzel készülnek, nem lézeres CNC-vel. A nagyobb vásárokban, mint a Forgatag is, mindig szoktam helyben is keszíteni órákat, így helyszínen is láthatják a…

Bee Team Sz
Méhészetünk egy családi vállalkozás, mely 2004-ben alakult. Jelenleg 150 méhcsaládunk van és a méhcsaládok egy részével vándorolni is szoktunk. A különböző mézfajták (pl. akácméz, vegyes virágméz, havasi méz) és virágpor mellett, számos egyéb méhtermék alapanyagból állítunk elő termékeket. Ilyen például a propolisz tinktúra, mézes almaecet, méhviaszos gyertyák, krémek, szappanok, ajakír stb. Emellett vállalkozásunk célja, hogy…

Agyagási Jolán
Termékeink több területre is kiterjednek. Elsősorban székelyruha készítéssel és népi hímzéssel foglalkozunk. A hagyományörző ruházati cikkek és kiegészítők melett, készítünk textilből kiegészítőket, táskákat, kötényeket és egyéb ruházati cikkeket. Mindemellett kézműves ékszerek készítésével is foglalkozunk, fából és gyantáböl készült ékszereket készítünk. Termékeinket a lehető legkörnyezetbarátabb módon állítjuk elő. Minden termék egyedi és kézzel készített.

WiEB Toys
A WiEB toys termékek egy olyan innovatív termékkategória skála, amelyet csak a 3D nyomtatók segítségével lehet előállítani. Strapabíróak, könnyedén mozognak (flexi játékcsalád kategória), mindeközben minden termékünk környezetbarát is 🙂 Játékainkat kisgyerekeknek – 3 éves kortól ajánljuk, hogy jobban megismerkedhessenek az állatvilággal, a koordinációs készségüket és a kreativitásukat is fejleszti a játék. Dekorációs tárgyainknak, ékszereinknek és…

TulipArt Design
A TulipArt Design termékek megálmodásakor elsődleges szempont volt, hogy szinte minden darab formailag magában hordozza a népi motívumaink lenyomatát, a mai igényeknek megfelelően. Hidat képezve régi és mai idők között. Egyik fő alapanyagunk a természetes bőr, amelyet kizárólag helyi forrásból szerzünk be. Táskáinkhoz a bőr mellett használunk vízálló és újrahasznosított textileket is. Hiszünk egy élhetőbb…

Golden Beetle Jewelery
A Golden Beetle egyedi és megismételhetetlen ékszerei az organikus elemek feldolgozásával valósulnak meg. A felhasznált növények zöme saját termesztésű, amelyek a produkció folyamata alatt elhalnak és egyben örök formát vesznek fel ezüstbe öntve. A hungarikum kollekcióban pedig népművészeti ékszereket találhatnak, egyenként kézzel vágva és természetes pigmenssel színezve.

Ferma de papusi
Termékeim, bábjaim, mindenkit megnevettetnek. A gyerekek különösen szeretik, mert puha pluss anyagból készülnek, emellett, elég humoros, kifejező figurák. A szülők is örömmel fogadják őket, mivel gyermekeik képzelőerejét, szókincsét fejlesztik. Kézzel készülnek, kolozsvéri műhelyünkben, nagy szeretettel. Kész bábos családból származnak, mivel férjem bábszínész, gyerekeim az elsők, akik egy-egy újabb bábot kipróbálnak vagy újabb ötletekkel jönnek.

Berze dióolaj
Hidegen sajtolt szűrt és szűretlen natúr dióolaj, amely kizárólag frissen tört dióbélből készül. Erdélyi gazdáktól vásárolt dióból, ezáltal is elősegítve a régió gazdasàgi körforgàsàt. A natúr dióolaj jótékony hatàsai több formàban megmutatkoznak, példàul kúraszerűen belsőleg hasznàlva idegrendszeri problémàk enyhítésére alkalmas, természetes immunrendszer erősítő, valamint vértisztító és gyulladàscsökkentő hatàsa is szàmottevő. Külsőleg bőràpoló hatàsai kiemelhetők: égési…