„Olyan lelkesen készültek az emberek a 8. Vásárhelyi Forgatagra, hogy a hivatalosan pénteken kezdődő eseménysorozat tulajdonképpen már holnap, csütörtökön indul, hisz lesznek programok a Teleki Tékában, illetve a Kultúrpalotában is látható lesz a Bekecs Néptáncszínház előadása” – jelentette be Jakab István, a Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője a szerdai sajtótájékoztatón, és hozzátette, a Forgatagnak így nulladik napja is van idén.
Jakab kiemelte, hogy az elmúlt nehéz év ellenére, mely a marosvásárhelyi vállalkozókat is nehéz helyzetbe hozta, ebben az évben is sok támogató csatlakozott a Forgataghoz, sokan közülük maguk keresték meg a szervezőcsapatot, hogy segíteni, támogatni akarják a rendezvényt. Évek óta a rendezvény főtámogatójának számító Gedeon Richter Románia például idén is sokszínű programmal gazdagítja a rendezvényt. A 8. Vásárhelyi Forgatag teljes költségvetése idén 650 ezer lej, durván 130 ezer euró körül mozog, ennek jelentős részét, több mint felét magyarországi intézményi, pályázati támogatások teszik ki – tudtuk meg.

Jakab István rámutatott, Marosvásárhelyen van helye közösségi rendezvénynek a jövőben is
A Forgatag ebben az évben részben megújult stábbal dolgozik, számos fiatal csatlakozott a szervezőközösséghez, akik új lendületet adtak a csapatnak. Jakab István elmondta, mindez azt jelzi, hogy Marosvásárhelyen van helye közösségi rendezvénynek a jövőben is.
A regisztrációról még egyszer
Szente Katalin a Vásárhelyi Forgatag másik főszervezője a kényes kérdésnek számító regisztrációról beszélt. Elmondta: „Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy járványhelyzet van, és ebben az időszakban szervezünk egy rendezvénysorozatot, és vannak olyan szabályozások, amelyeket kötelesek vagyunk betartani” – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy az online zajló előregisztráció feladata, hogy megkönnyítse a helyszínre érkező emberek fogadását, mert azokon a programokon, amelyek zárt térben zajlanak, vagy ahol nagyobb tömeg összegyűlhet, ellenőrizni kell, hogy rendelkezik-e mindenki valamilyen immunitást igazoló dokumentummal. Így, ha valaki online regisztrál, ez megkönnyíti a folyamatot, mert mindössze egy QR-kód felmutatásával bejuthat az eseményre. Fontos viszont az, hogy nem kell mindenhová a regisztráció.

Szente Katalin a regisztráció fontosságáról beszélt
A www.reg.forgatag.ro regisztrációs oldal hétfőn elindult, és már több mint ezren regisztráltak is a különböző eseményekre.
Szente Katalin azt is elmondta, a korábban bejelentett Piramis koncert fellépését az együttes egészségügyi okokra hivatkozva visszamondta, így alakítani kellett a koncertprogramot. Lesznek koncertek a Várszínpadon is, de szombat és vasárnap a fő fellépéseknek a Színház téren helyet kapó nagyszínpad ad otthont. Szombaton a Transylvanian Symphonic Tales indítja a főtéri koncertsorozatot: Koszika és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fog közösen zenélni, utánuk pedig a kolozsvári rockegyüttes, a Nightlosers lép színpadra. Vasárnap a gyergyószentmiklósi Teddy Queen és a magyarországi Kowalsky meg a Vega koncertjére várják a forgatagozókat.
A Várszínpadon pénteken gyerekeknek zenél Póra Zoli és a Stone Hill, vasárnap pedig Luiza Zan és a Jazzpar Trió muzsikál ugyanott.
Pörög a folk is
Idén a Forgatag kiemelt partnere az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, ők gondoskodnak a sokszínű népi, hagyományőrző programokról. Amint a sajtótájékoztatón az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány részéről Fazakas János elmondta, négy napra szerveztek programokat, amelyben többek közt kézművesfoglalkozások, kiállítások, koncertek, táncházak és hivatásos néptáncegyüttesek előadásai szerepelnek. Csütörtökön például a Bekecs Néptáncszínház kezdi az eseménysorozatot a Kultúrpalotában, illetve este már koncert is lesz a Borudvarban a Kedves zenekarral. Csütörtökön és szombaton táncházba is várják az érdeklődőket a várban, mindig más-más zenekarral.

Négy programokkal gazdag nappal készül az Erdélyi Hagyományok háza – tudjuk meg Fazakas Jánostól
Pénteken már elkezdődnek a várban, az Erdélyi Hagyományok Háza udvarban a kézműves foglalkozások: tíz sátorban a gyerekek mesemondásokon, népi játékokon, népdaloktatáson vehetnek részt. Ugyancsak pénteken a Duna Művészegyüttes előadása lesz látható a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az együttes két alkalommal is játssza a Szerelmünk, Kalotaszeg c. előadását. Pénteken nyitják meg a gróf Bethlen Anikó néprajzi gyűjteményéből készült kiállítást a Régészeti és Történeti Múzeumban. A Borudvarban Kásler Magdi és az Üver Zenekar koncertezik majd, míg a napot egy felnőtteknek szóló mesekocsma zárja a várbeli Kádárok bástyájában.
Szombaton a gyerekfoglalkozások mellett FolkNap is szerepel a programban, a Maros Művészegyüttes szervezésében marosvásárhelyi amatőr néptáncegyüttesek lépnek majd fel, illetve este a várszínpadon a hivatásos együttes Mezőség mosolya c. előadását élvezheti a közönség. A Kádárok bástyájában egy népviseletekből összeállított kiállítás, illetve egy fotókiállítás is várja a látogatókat, a Borudvarban pedig a BorFolk koncertezik.
Vasárnap a várszínpadon a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes lép majd fel Zeng a lélek, zeng a szó… c. előadásukkal, a Borudvarban pedig az Ötödik évszak zárja a programsorozatot.
Új helyszínen, régi lendülettel
Összességében több mint 170 programmal készülünk a 8. Vásárhelyi Forgatagra – vette át a szót Molnár Imola programigazgató, és hozzátette, 90 százalékban készen állnak a rajtra, a fennmaradó 10 százalékot pedig az utolsó simítások jelentik, minden helyszín alakul már, hogy csütörtöktől látogathatók legyenek a programok.

Molnár Imola programigazgató az újdonságokra hívta fel a figyelmet
Idén a Marosvásárhelyi Vár a központi helyszíne a rendezvénynek, itt lesz a legtöbb program, de lesznek események a Kultúrpalotában, Bernády Házban, Teleki Tékában, a színházban, a Maros Művészegyüttes székhelyén és a Színház téren is.
„A nulladik napot kihasználva egy Forgatag-népszerűsítő váltómaratont szervezünk, amely egy maratoni futás lesz 42 kilométeren, a város minden negyedét érintve. Ezt azonban nem egy ember szaladja le, hanem minden kilométeren más-más személy, átadva egymásnak stafétaként egy szélforgót. Az indulás és érkezés helyszíne a vár. Ezzel kívánjuk a városlakók tudtára adni, hogy elkezdődött a 8. Vásárhelyi Forgatag” – mutatott rá egyik újdonságra a programigazgató.
A várban péntek és vasárnap között családi és gyermekprogramok sokasága várja az érdeklődőket, a vársétányon kap helyet a kézműves vásár, valamint a könyvvásár is, de lesz egy Téka-sarok is szintén a Vársétányon.
„Jelenleg is egy nagy létszámú szervező csapat és mellette 80 önkéntes dolgozik azon, hogy holnap elinduljon a 8. Vásárhelyi Forgatag, amelyre mindenkit nagy szeretettel várunk, hisz ez a közös ünnepünk, ahol együtt lehetünk, mert a Vásárhelyi Forgatag összeköt minket” – zárta a sajtótájékoztatót Jakab István főszervező.