Ha a gyerekek élvezik a Forgatagot, akkor a szülők is – ezt minden marosvásárhelyi család tudja. Ezért már kedden elkezdődik a kisemberek számára a kaland a Várudvarban. Este tíz órától csillagászati bemutatót szervez az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület, feltéve, ha az idő is velünk tart. Ha valaki lemarad róla aznap, sebaj, szerda este is tanulmányozhatja a csillagokat ugyanitt.
Péntek délelőttől kezdődően ezeregy játék, foglalkozás és élmény vár a legkisebb, legnagyobb és kiskamasz forgatagozókra egyaránt. Péntektől vasárnapig üzemel a Visit-élménysátor, ahol a három székelyföldi megyével kapcsolatos játékokkal várják az érkezőket. De mindhárom napon lesz babafejlesztés is a másfél-ötéves korosztálynak a Pitypang Babycaring Egyesület szervezésében. A jégkorongozni vágyók megismerkedhetnek a sportággal, sőt ki is próbálhatják a csapatjátékot a Marosvásárhelyi Jégkorong Egyesületnél. A Fűszersó műhely a gyógynövénykedvelő 7-14 éveseket szólítja meg, eközben a szülők megtudhatják, hogy melyek a biztonságos autósülések gyerekeik számára. A Nova Perspektíva Egyesület és az ÉKKŐ Egyesület érdekes kvízfeladatokkal várja az érdeklődőket több témakörben is, de kézműves foglalkozás újrahasznosított anyagokból, intergenerációs történetmesélés, workshop is lesz ugyanitt. Az Erdélyi Kárpát Egyesület is kvízjátékkal és óriástérképpel készül a Forgatag hétvégi napjaira. Péntektől vasárnapig 14-20 óra között pedig a Romániai Máltai Szeretetszolgálat marosvásárhelyi kirendeltsége várja a gyerekeket színes programjaikkal.
Ha már kifáradt a gyereksereg a színes kavalkádban, pihenhet egyet pénteken 18 órától a Vándor Miska és az elátkozott kút című bábelőadáson Halmágyi Éva és Bonczidai Dezső bábosokkal.
Szombaton 10:30-tól a különleges gyerekeké lesz a főszerep a Várudvar egyik szegletében, ahol a Piros Orr Egyesület szervezésében közös zenélésre hívnak Póra Zolival és a speciális igényű gyerekekkel, ahol hangszerek sokaságát lehet kipróbálni, és bekapcsolódni a közös zenélésbe. 11 és 18 óra között nyitva tart a Szusszanó sátor is, ahová a sérült gyerekeket is szeretettel várják a gyerekfoglalkozásokra.
Amíg a szülők a sörtörténeti kiállításon barangolnak – esetleg egy hideg sört is legurítanak – az 5-12 éves korosztály a söralátét és söröskupak manufaktúra műhelyben lepheti meg szüleit egy általuk készített söröskupakkal vagy söralátéttel. Szombaton és vasárnap 17 órától pedig a 30 éves 30-as számú gróf Teleki Sámuel cserkészcsapat szervez szabadtéri játékokat és cserkészfoglalkozásokat a forgatagozó gyerekeknek.
A gyerekekkel érdemes ellátogatni majd a Richter Gedeon által szervezett Egészségforgatagra, vagy a Fomco udvarra is, ott is programokkal készülnek számukra, mint ahogy az Erdélyi Hagyományok Háza is számos érdekességet kínál majd kicsiknek és nagyoknak is.
Bálint Erika, a Forgatag gyerekprogramokért felelős szervezője beszámolt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) erdélyi csapatának színes programjairól is. Előadásokra, kerekasztal-beszélgetésekre, eszmecserékre lesz lehetőségünk itt: a filmek világa ugyanúgy szóba kerül majd, mint a rajzfilmkészítés, de a klímasemlegességről és energiabiztonságról is lesz szó egy előadás keretében, valamint azt is megtudhatjuk, mi fán terep az NFT és a Crypto.
Szombaton az MCC kísérletezésre várja a gyerekeket, akik kis kémikusokká válhatnak maguk is. Részt vehetnek a fiatalok egy olyan beszélgetésen, amelyen a tizennyolcadik életév betöltésének jogi vonatkozásait ismerhetik meg, de szó lesz a hétköznapi függőségeinkről is.
S ha mindez még nem lenne elég, szerdától vasárnapig a Várudvarban lévő üvegkupola otthont ad Európa egyik legnagyobb LEGO® kockákból épített városmakettjének is a kolozsvári Brickenburg Egyesület jóvoltából. Vasútállomás, bicikliutak, kórház, iskola is van a minivárosban. Az Építők kupolája című kiállításon a makettet csak csodálni lehet ugyan, de külön részen legózni is lehet majd a legkisebb építőknek minden nap 10-19 óra között.