A mára már Székelyföld egyik legszínesebb és legátfogóbb családi rendezvényeként emlegetett Vásárhelyi Forgatag kilenc évvel ezelőtt azért jött létre, hogy újra reményt ébresszen a marosvásárhelyiekben, és értéket teremtsen a közösség számára. Ezzel az üzenettel nyitotta meg hivatalosan is a IX. Vásárhelyi Forgatag programsorozatát Szente Katalin, a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke. A megnyitó ünnepség a Nemzeti Színházban zajlott.

Magyar himnusszal vette kezdetét a megnyitó
Ebben az évben újraindult az élet, visszatértünk a korlátozásmentes mindennapokhoz és végre ismét teret hódít a kultúra. A magyar országgyűlés elnöke, dr. Kövér László fővédnöksége alatt megszervezett – immár kilencedik kiadásához érkezett – Vásárhelyi Forgatag küldetése idén még tisztábban körvonalazódott.
„Vitathatatlan, hogy önállóan megvalósítani valamit, célba érni egyértelműen nagy teljesítmény, viszont együtt cselekedni, közösségként egymásra számítani hatalmas dolog. Éppen azért, mi a Vásárhelyi Forgatagnál azért dolgozunk tovább, hogy a cselekedeteink hegyeket mozgassanak és a hangunk messze elérjen. Ne csak egymásra számítsunk, egymásnak számítsunk, hanem közösségként számítsunk a világban” – hangzott el a megnyitón Szente Katalintól, a Marosvásárhelyért Egyesület elnökétől.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a rendezvénysorozat színvonalát emelte ki beszédében: „A Vásárhelyi Forgatag úgy mutat utat immár kilencedik éve, hogy közben szórakoztat, kikapcsol, ellazít. Úgy épít közösséget, úgy erősít meg emberi kapcsolatokat, hogy közben egyetlen percig sem téveszti szem elől azokat a kulturális értékeket, amelyek összekötnek bennünket, és amelyek száz éve meghatározzák erdélyi magyar létünket” – hangsúlyozta Péter Ferenc.
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere a Vásárhelyi Forgatag egykori egyik főszervezőjeként osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Kifejtette, hogy micsoda boldogság számára, hogy már másodjára köszöntheti a megnyitóra érkezetteket Marosvásárhely polgármestereként, és már másodjára ünnepelhetünk a város szívében. „Fejlődés. Együttműködés. Közösségépítés. Ez az a három szó, mely szerintem a Forgatagot jellemzi” – mondta a városvezető. „A Forgatagot azért hoztuk létre, hogy erősítsük, építsük közösségünket (… ) Büszke vagyok a közösségre, hiszen bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a fejlődésre, nyitottak vagyunk az újra és együttműködünk a változásért. Ez nem a konstans egyetértés állapota, itt helye van a vélemények és nézetek ütköztetésének. Folyamatosan a hogyan jobban kérdésre kell a lehető legjobb választ adnunk.”
Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő beszédében a Forgatag fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta: „A Forgatag idei és jövőbeli sikere a közönségen áll. Jelenlétünk a garancia a folytatásra. Legyünk kíváncsiak, nyitottak és készségesek! Legyünk olyanok, mint a fesztivál jelképe, a szélforgó: színesek, játékosak, rugalmasak, de magabiztosak és kitartók egyben. A szeretett és megszokott helyek és programpontok mellett idén látogassunk el egy-két új vagy akár számunkra szokatlan eseményre is.”
Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára zárta a péntek esti köszöntő beszédek sorát Mivel idén emlékezünk születésének 125. évfordulója alkalmából Tamási Áron életére és munkásságra, egy Tamási idézettel kezdte beszédét: „Nem azt hangsúlyozzuk, ami néha és kisebb dolgokban elválaszt minket, hanem, ami meg nem változtatható módon összeköt. S nemcsak minket köt össze, vagy fiatalt öreggel és férfival nőt, hanem összeköt őst, élőt és utódot. Így alakul ki a nemzeti öntudat, mely egyedül képes arra, hogy megvalósítsa az igazi egységet.” Az idézetválasztás nem volt véltelen, hisz a Vásárhelyi Forgatag mottója is az, hogy Összeköt minket. Mint mondta, erre az egységre nagy szükség lesz az elkövetkezendő nehezebb időszakban. A magyarság egysége garancia arra, hogy biztonságban tudhassuk magunkat minden körülmények között.
Dr. Szilágyi Péter azt kívánta a forgatagozóknak, hogy a mostani Vásárhelyi Forgatag idején átéljék azt, hogy van, ami tértől és időtől függetlenül, de programok helyén és idején mégis a legközvetlenebb módon összeköt minket! Legyen az idei rendezvény is kiállás nemzeti kultúránk mellett, kiállás a béke és a közös építkezés folytatása mellett.
A IX. Vásárhelyi Forgatag megnyitója a Magyar Állami Népi Együttes Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz, Tamási Áron eredeti műve nyomán készült népzenés, néptáncos előadásával zárult.