A jó bor mindig több, mint egy ital: a kultúránk része, összeköt másokkal, kíséri a beszélgetéseket és közös élmények alapja. Idén a vásárhelyi vár szívében újra életre kel a legkedveltebb találkozóhely, a Borkert, amely a Duma térrel egybefonódva négyszer annyi ülőhellyel, kényelmes környezettel és a legfinomabb borokkal várja a vendégeket.
A kibővített Borkertben hat hangulatos házikóból kínálják a legjobb nemzetközi borokat, magyarországi borokat, mellettük természetesen jelen lesznek a hazai pincészetek – az idei kiemelt szereplők pedig a Maros megyei borászatok nedűi lesznek. Ha borozgatás közben szívesen belesnél a kulisszák mögé, megteheted a borászokkal való találkozásokon, – hiszen itt maguk a borászok vagy pincészetek képviselői mesélnek a palackok mögött rejlő történetekről, hagyományokról.

A Borkert és a Duma tér közös helyszínként biztosítják, hogy kényelmesen élvezhessük napközben az izgalmas, közérdekű beszélgetéseket, este pedig a kötetlen társalgást és a zenei élményeket – bőven lesz miből válogatni idén is. A nyitóestén, csütörtökön 21 órától a felvidéki Nagy Csomor András zenekara és Roby Lakatos hegedűművész adja meg az alaphangot: a Kárpát-medence zenei hagyományaiból kiindulva egyedi hangzásvilágot szólaltatnak meg a népzene, cigányzene, valamint a jazz, flamenco, salsa és más világzenei műfajok találkozásában.
Pénteken a Borkert színpadán találkozhatunk az amerikai turnéjáról visszatérő Tokos zenekarral, akik kolozsvári indulásuk óta számos helyen felléptek, és sokak számára ismerősek lehetnek a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőben elnyert győzelmükért. Szombat este a szamosújvári Bagó banda bizonyítja majd, hogy miért vélik a népzenét a leggazdagabb zenei stílusnak. A vasárnapot pedig igazán vásárhelyi hangulatban zárjuk: Farkas-Kovács Tímea és zenekara könnyűzenei kínálatával, a rock, blues és pop elemeit ötvözve igényes, szórakoztató estét kínál.

A borozás élményét idén is finom falatokkal egészítik majd ki, de a tavaly debütáló Borútlevél is visszatér, így pecséteket gyűjtve mindenki könnyedén felfedezheti a kínálat gazdagságát. Augusztus végén a legjobb estéket azok találják meg, akik barátokkal együtt koccintanak, élvezik a hangulatot, és közösen zárják a nyarat a vár szívében, a fényfüzérek alatt.







