Tizenkét éve már, hogy a Forgatag összehozza Marosvásárhelyen a kultúrát és a közösséget, a hagyományokat és a jövőképet. Idén különösen érdekes kérdést teszünk fel: mit jelent számunkra a vásárhelyiség?
A válasz sokrétű – a vásárhelyi identitás számtalan kis darabból áll össze. Hozzátartoznak ikonikus épületek, terek, és persze a helyi ételek is, amelyeket olyan jólesően, olykor nosztalgiával fogyasztunk. De a város lelkét igazán azok alkotják, akik munkájukkal, álmaikkal formálják, és nap mint nap hozzáadnak valamit a közösség életéhez.
Vásárhelyi lehet az, aki itt született, és sosem felejtette el a gyökereit. De vásárhelyi az is, aki máshonnan érkezett, és magáévá tette a város szellemiségét. És vásárhelyi az is, aki itt dolgozva hozzájárult a világ nagy dolgaihoz – mint ahogy tette ezt a világhírű pedagógus-tudós, Bolyai Farkas is, aki előtt külön tisztelgünk idén, születésének 250. évfordulója alkalmából.
Ezt az összetett, színes identitást ünnepeljük programkínálatunk több részével is. Ahogyan már megszokhatták a vásárhelyiek, nem hagyunk senkit kedvérevaló program nélkül – minden generációnak garantáljuk a méltó nyárbúcsúztató ünneplést.
Hiszünk abban, hogy már a Forgatag is Vásárhely identitásának fontos, színes mozaik-darabkája. Tartsatok velünk újra augusztus végén, tegyétek hozzá ti is a magatokét!







